Firkászat

Köszönjük Márquez, hogy meglátogattad ezt a földet!

|

Amikor először olvastam a Száz év magányt, megzavarodtam a nevek kavalkádjától és a végén már azt sem nagyon tudtam, ki, kicsoda. Második olvasatra (ezt a könyvet egyébként akár százszor is el lehet olvasni, és sok más irodalom mellett főleg elmondható róla: oly rövid az élet, hogy Márquez regényét nem lehet kihagyni) családfát írtam és lassabban lapoztam, most már kiélvezve a magyar fordítás (Székács Vera) minden szépségét, a hömpölygő Macondo Buendíáinak meseszerű történetét.

Márquezt nevezik a mágikus realizmus nagymesterének is, az elnevezést Franz Roh, német kritikus találta ki, varázslatos elemek keverednek egy amúgy realista műben. (többek közt mágikus realistának tekinthető Bulgakov is a Mester és Margaritával) Szóval megírtam a családfát és marquezharmadik olvasatra már barátom és közeli ismerősöm volt valamennyi Buendía. Kit szerette, kit kevésbé szerettem, de elvarázsolt a nagy mese a nagy családról, mely mégis boldogtalan, és a társas magányban élt. A félelem a malacfarkú gyerektől, Pilar,  Macondo „mindenki ágyasa”, Melchiadesz, a cigány felbukkanása a mindig csodás és új találmányokkal, és főleg az ősanya, Ursula erőfeszítései a család egyben tartására, Ursula a nagymamámra emlékeztetett, és csak peregtek a sorok. Úgy voltam a regénnyel, mint Aureliani Buendía amikor Melchiadesz pergamentét olvasva alig várja, hogy megtudja, mi lesz a végzete. Amarantha Ursula megszülte a malacfarkú porontyot, és akkor már megértette Aureliano a sorokat: „Nemzettség sorában fához kötve van az első, és hangyák falják fel az utolsót.”  Hisz ezzel kezdődik, az időben egyébként is össze-vissza csapongó mű: “Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt, Aureliano Buendía ezredesnek eszébe jutott…”. Amarantha Ursula pedig belehal a szülésbe, a gyereket magára hagyják és felfalják a hangyák.

Aureliano bezárkózik egy szobába és falja a pergamneből családja sorsát. Amikor az utolsó lapokhoz érkezik, feltámad a szél, ezért gyorsan átugrik néhány oldalt, hogy saját származására fényt derítsen: de ekkor a szél második rohamának cikloni ereje már kitépte az ajtókat és az ablakokat, s amikor megtudja, hogy Amarantha Ursula nem a nővére volt, hanem a nagynénje, s hogy „Francis Drake csak azért támadta meg Riohachát, hogy ők ketten a vér legtekervényesebb labirintusain át egymásra találjanak, és világra hozzák ezt a mitológiai állatot, mely majd véget vet a nemzetségnek” – Macondo már romokban hever a mitikus erejű orkán örvényében. Amikor pedig kihagy néhány sort, hogy a jóslatok elébe vágva megtudja, mikor és hogyan hal meg, már érzi, hogy soha többé nem lép ki a szobából, mert „úgy volt elrendelve, hogy a tükrök városa szétszóródik a szélben, és kihull az emberek emlékezetéből, mihelyt Aureliano Babilonia végez a pergamenek megfejtésével, és hogy mindaz, ami írva vagyon bennük, öröktől fogva és mindörökre megismételhetetlen, mert az olyan nemzetségnek, mely száz év magányra van ítélve, nem adatik meg még egy esély ezen a világon”.

Gabriel Garcia Márquez 2014. április 17-én elhunyt. Köszönjük, hogy meglátogattad ezt a földet.

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE