Kiemelt, Pilvaxwélemény

A plebejus farizeus Semjén Zsolt

|

„A pénz jobb a szegénységnél, már csak anyagi okokból is.” (Woody Allen) Még akkor is, ha a szülők adták össze, mint manapság annyi szegény politikusnál.

A plebejus kormányzást hirdető Fidesz és erős szövetségese a KDNP elnöke nem él szegényen. Ennek ellenére a farizeus Semjén Zsolt a vagyonnyilatkozata szerint szegény, mint a templom egere. A kereszténységet öndefinícióként használó Keresztény Demokrata Néppárt nem teljesíti társadalmi küldetését. Nem a szegénység és nem a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése ellen harcol.semjen

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest hivatalosan a kiskorú gyerekei pénzelték. Semjén Zsolt vagyonnyilatkozatában nincs benne egy nagy vadászház Gánton. Ez az övé, de papíron viszont a miniszterelnök-helyettes Stockholmban élő testvéréé, édesanyjáé, illetve Semjénné Menus Erzsébet tulajdonában van. A politikai életben bevett szokás a többes tulajdonlás. Balatonfenyvesi nyaralójának ügye még érdekesebb. Itt sem ő a tulajdonos, hanem gyerekei, akik cserébe helyette fizetnek életjáradékot, a szerződés szerint 12, 9 és 7 éves koruk óta, folyamatosan. Tehát az életjáradéki szerződést nem Semjén Zsolt kötötte az apjával, hanem a gyerekei, még 2003-ban, akik akkor kiskorúak voltak.

A KDNP önállóan nem létezik. A párt, – magyarul a parlamenti frakciója – a Fidesztől függ. Semjén Zsolt úgy tesz, mintha tényleg néppárt lennének. Sugárzik az önbizalomtól.

Semjén Zsolt a színes eminenciás, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke 2003- tól. Pártelnöki programja szerint a KDNP „a Fidesz vezette polgári szövetség keretein belül, de önálló politikai arculattal rendelkező (hiteles és karakteres világnézeti) pártként kíván működni, szervezeti önállóságát fenntartva”. A szövetség persze praktikus előnyökkel is jár, például a parlamenti bizottsági helyek elosztásakor vagy a pártdelegátusok részvételével működő testületek esetében. Amúgy még a kormánypárti közvéleménykutatók sem mérik sehol őket.

Semjén Zsolt gyakorta bizonygatja a felebaráti szeretet iránti elkötelezettségét is, mondván: “nem gyűlölök senkit, nem is haragszom senkire. Rendszerese imádkozom Gyurcsány Ferencért”. Egy interjúban bevallotta: „politikai feladat is volt: Gyurcsány Ferenc amortizálása. Ez százszázalékosan sikerült.” Valószínűleg „gladiátori” harcának és az Orbán iránt tanúsított hűségének köszönheti mai posztját, és azt, hogy egy nem létező pártnak lehet parlamenti frakciója. A Fidesz elnöke egyébként még évekkel ezelőtt „a Fidesz Hőse címet ajándékozta” Navracsics Tibornak és Semjén Zsoltnak.

http://m.cdn.blog.hu/fi/fideszfigyelo/image/Semjen_nyaralo_tulajdoni_lap.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás írása ↓
  1. zséfivér

    Némi beleszólásuk van azért a dolgokba, elvégre egy bolha is tud mozgásra késztetni egy kutyát. Ld. vasárnapi boltbezárás. Valahogy azt is elfogadtatták a Fidesszel.

    ↑ LinkVálasz

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE